Muck Éva Band

Muck Éva tinédzserként váltott klasszikus zongoráról basszusgitárra. Külföldi színházi és hazai session projekteken túl 2015-ben megnyerte a “Queen of Strings” nevű nemzetközi versenyt basszusgitár kategóriában. Az elismerés után elkezdett saját számokat írni.

2017-ben jelent meg első önálló instrumentális nagylemeze ‘Bassology’ címmel a Hangfoglaló Program támogatásával fúziós jazz stílusban. Saját szerzeményei mellett néhány feldolgozás is szerepel – köztük egy Bach mű – ezzel dinamikus és intim zenei élményt nyújtva a közönség számára. A Born Free című számhoz készült el az első klip, majd 2019-ben készült el a Hypnose című számhoz egy álomszerű klip.

2022-ben három részes live stúdió sessionnel jelentkezett Éva és zenekara, amiben a nemzetközileg elismert Kaszás Péter dobol, Márkosi Joci billentyűzik és Jasper Andor játszik szaxofonon és EWI-n. A zenekar a felvételt a Supersize Recording stúdióban rögzítette Kremán Patrick producer és Bolyki Márton videófilmes segítségével.

2023-ban megjelent I Moog You című dalában a világ talán legismertebb szintetizátora, a Minimoog Model D áll, melyen Márkosi Joci játszik.

2024-ben újabb live session sorozattal jelentkezik a zenekar. Az Inferno és a Golden Hour című dalt a Pluto Sky Lounge panorámás tetőteraszán játsszák el, aminek a hangfelvételéről szintén Kremán Patrick gondoskodott, és a videóról a Backhole Sessions csapata.

2025-ben a zenekar a GR1993 Records godozásában jellentette meg első vinyl lemezét, amely az eddig rögzített összes live session felvételt tartalmazza. Az album borítója Márton Szilvia vizuális művész és Szatmári Csilla festőművész együttműködésében készült, utóbbi festménye adta az inspirációt a designhoz.

Előadóhoz kapcsolódó kiadványok

MENU