Djabe Forward (CD)

A Djabe zenekar történetében mindig úgy tűnt, hogy az aktuális stúdió lemezük az addigi munkásságuk legjelentősebb darabja. Ez a Forward esetében is így van, már első hallásra meggyőződhetünk erről. Az album teljesen új megközelítésben építkezik. A Djabe ezúttal a megszokott hangzását és sztárvendégeit megtoldotta egy 57 tagú szimfonikus zenekarral. Égerházi Attila összefoglalója a kiadványról: „Elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik a Miskolci Szimfonikus zenekar.”

9,00 

Cikkszám: GR-113-2 Kategória:

Leírás

A Djabe zenekar történetében mindig úgy tűnt, hogy az aktuális stúdió lemezük az addigi munkásságuk legjelentősebb darabja. Ez a Forward esetében is így van, már első hallásra meggyőződhetünk erről. Az album teljesen új megközelítésben építkezik. A Djabe ezúttal a megszokott hangzását és sztárvendégeit megtoldotta egy 57 tagú szimfonikus zenekarral. Égerházi Attila összefoglalója a kiadványról:
„Elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik a Miskolci Szimfonikus zenekar. Sikerült is megállapodni a felvételek elkészítésében az MSO-val, miközben Barabás Tamás elkezdte úgy írni és összerakni a számokat, hogy azok a szimfonikus zenekarra épüljenek. Zolival megkonzultálták a zenekar összetételét, és folyamatosan dolgoztak a partitúrákon. Tamás a tőle megszokott igényességgel, zeneszerzői stílusban és színvonalon vágott bele a munkába. Meghallgatva a kompozícióit felismerhetők benne az utóbbi Djabe lemezek karakteres jegyei, ugyanakkor a szimfonikusok más dimenzióba emelik műveit. A címadó Forward azért is kiemelkedő, mert az első 3 percben, mintegy a lemez nyitányaként, csak a klasszikus zenészek játszanak. Ezután játszi könnyedséggel folyik át a zene a megszokott Djabe megszólalásba, úgy, hogy mégis a szimfonikusok maradnak a hangzás csúcsán. Ezek az erények a Twin Pines és a My Day kompozíciókra is jellemzők. Különleges darab a Hang Out, mely Gulli Briemmel a Mezzoforte dobosával kialakult, egyre gyümölcsözőbb együttműködésünknek köszönhető. Gulli rendszeres résztvevője a Djabe koncerteknek, és most már a lemezeknek is. A Forwardon ütőhangszeres oldaláról mutatkozik be a kiváló dobos. Egyik kedvenc hangszere a hang drum, amely koncerten különleges hangzása és formája miatt mindig óriási siker. Mi is megszerettük, és Tamás írt egy nagy ívű művet erre a hangszerre. A Hang Outban is jelentősen épít a szimfonikusokra. Gulli emellett több számban is közreműködik. A New Wordsben berimbaun játszik és énekel, amit utoljára Sipos Andrástól hallhattunk a Djabe zenekarban. Szerettük volna, hogy a lemez ne csak a szimfonikusoktól legyen különleges, hanem legyen további egyedi karakterisztikája is. Ezért elhívtuk Budapestre régi barátunkat Azerbajdzsánból, Malik Mansurovot, az ősi tar legnagyobb mesterét a világon. Ahogy Steve Hackett jellemezte őt, zenei nagysága és játéka keveréke John McLaughlinnak és Ravi Shankarnak. Tamás Mr. East című kompozícióját kifejezetten neki írta. Maliknak nagyon tetszett, és dicsérte Tamás zeneszerzői képességeit, és ahogy fogalmazott, a melódia az iráni tar stílusra emlékezteti. Szívesen játszaná a témát saját bakui, hagyományos azeri együttesével is. Több számban hallhatjuk Malik fantasztikus játékát, pl. a Lava Lamp-ben is, ahol közreműködött még a régi barát New Yorkból, John Nugent szaxofonos. John az amerikai szaxofonosokra jellemző hangon és világszínvonalon szólal meg egyenesen Rochesterből, ahonnan elküldte nekünk a felvételt. Szintén hallható a Lava Lamp-ben, és még két másik számban Steve Hackett, régi zenész- és lelki társunk, a Genesis gitárosa, akinek gitárszólói ismerősen köszönnek vissza a Djabe rajongóknak is. A végére hagytam a saját számaimat, melyekkel ezúttal a legrégebbi Djabe hangzásból is sok megszólal a lemezen, igazi átfogó kép kialakulását segítve a zenekarról. Tomi nagy kedvvel és lelkesedéssel nyúlt az újabb és régebbi kompozícióimhoz. A megszokott rutin szerint szerkesztette, hangszerelte, és írt hozzá részeket, különös tekintettel és gonddal kezelve a szimfonikusokat. A New Words igazi world music opus lett, hiszen hallható benne a zenekar tagjain kívül Malik taron, Gulli berimbaun, Steve jazz(!) gitáron, Kovács Sára didgeridoon, én pedig kalimbán és esőcsinálón játszom. Egy korábbi kezdetleges változata a számnak már felkerült Szavak nélkül címmel a 2007-es Köszönjük Sipi! emlék CD-re is. A Life Spirit 3 részes kompozíció, melynek 3-ik tétele Steve Hackett és a Genesis iránti tiszteletem jegyében született. Tomi remek ötlete volt a lead téma és szóló, ami igazi progresszív ízt ad neki, és nem utolsó sorban el fogja varázsolni a Genesis rajongókat. A Wind Tale című szám felvételei még 2004-ben kezdődtek a Slices of Life című CD-hez. Akkor nem került befejezésre, bár azóta mindegyik stúdió album készítésekor felvetődött részemről a kidolgozása. Most megtalálta az útját az albumra. Nem is baj, hogy éppen most, hiszen bizonyos részei pont a szimfonikusokkal szólnak remekül. A felvétel érdekessége, hogy 2004-ben Sipos András játszotta fel a kongát, az ütőhangszereket, beleértve a Kovács Feri által készített xylophon szerű ütőfák hangját is. Abban az időben tagja volt a zenekarnak a kitűnő altszaxofonos Tóth Viktor is, akinek alto szólója és bambusz fuvola játéka is megszólal a Wind Tale-ben. A lemez záródarabja az ürömi madárcsicsergéssel induló My Day, Tomi hiánypótló darabja. A melodikus, szólisztikus basszusgitárjátékra épülő kompozíció számomra hiánypótló. Ezt a hangzást főleg improvizációk alkalmával hallhattuk tőle. Itt egy szimfonikusokkal kísért nagyívű kompozícióként adja a Forward album zárását. A Djabe tagjai mind lelkesen vettek részt a munkában. Új elem volt, hogy a dobok egy részét Banai Szilárd az otthoni stúdiójában vette fel. Az otthoni intim környezet a tapasztalatok szerint inspirálóan hat a munkára. Így volt ez Kovács Zoli billentyűinél és az én otthoni gitár és ütőhangszer felvételeimnél. Ferivel a New Words-höz szintén otthon, nálam vettük fel a hegedűket. Tomi is otthon dolgozott a lemezen mint hangmérnök, és mint zenész is. Természetesen sok felvétel készült a Gramy stúdióban is. Nagy élmény és munkatapasztalat volt az áprilisi 3 napos felvétel Miskolcon a szimfonikusokkal. Tomi felügyelte a felvételeket, és mint zeneszerző együtt dolgozott Zolival, aki a hangszerelést készítette és vezényelte a zenekart.”

A Forward a Gramy Records kiadásában jelent meg CD-n. A 9 audio track mellett a korong tartalmat egy számítógépben lejátszható videót is, melyet a Forward című szám szimfonikus felvételein készítettek.
A CD a Forward formátumait illetően a dupla 200 grammos vinyl LP követi több mint 20 perc extra tartalommal a CD-hez képest. Az LP-hez ajándékként a CD változatott is megkapják a vásárlók. Az anyag 5.1 surround változatban DVD-Audio lemezen is kiadásra kerül szintén extrákkal, és természetesen letöltésben is.

Video ajánló:

A lemezen szereplő előadók

Banai Szilárd – dobok
Barabás Tamás – basszusgitár, szintetizátor, gitár (9)
Égerházi Attila – akusztikus és elektromos gitárok, gitár szintetizátor (7) ütőhangszerek (6, 7, 8)
Ferenc Kovács – hegedű, trombita, ének
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
és a
Miskolci Szimfonikus Zenekar (1, 3, 4, 6, 7, 8, 9)
Malik Mansurov – tar (2, 4, 5, 6)
Steve Hackett – gitár (2, 6, 8)
Gulli Briem – hang drum (3) ütőhangszerek (2, 4, 5, 6), vokál (6), berimbau (6)
John Nugent – tenor szaxofon (2)
Mótyán Tibor – tabla (5)
Herczeg Judit – vokál (3)
Kaszás Péter – vokál (3)
Kovács Sára – didgeridoo (6, 7)
Égerházi Sára – csörgő, chimes (6)
Ron Stackman – beszéd (2)

2004-es felvételek:
Sipos András – konga, esőcsináló, csörgő, fa xilofon (Kovács Feri faragta) (8)
Tóth Viktor – alt szaxofon, bambusz fuvola (8)

További információk

Tömeg 250 g
Méretek 12 × 12 × 1 cm
Formátum

CD

Lemezek száma

2

Megjelenés dátuma

2014

Vonalkód

5998176111321

CD Audio:

Forward
Lava Lamp
Hang Out
Twin Pines
Mr. East
New Words
Life Spirit
Wind Tale
My Day

CD Video:

„Strings are moving Forward”