Djabe
Down and Up
(2LP)

A Down And Up című anyag mind színvonalában, mind kivitelében elsőrangú. Ezt a minőséget és igényességet megszokhattuk már a zenekartól, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben 42 ország látta vendégül a Djabét. A Down And Up zeneszerzői, hangszerelői és stúdiómunkálatai Barabás Tamás tehetségét és igényességét dicsérik elsősorban.

30,00 

Cikkszám: GR-100-1 Kategória:

Leírás

A Djabe zenekar a Down And Up előtt, utoljára 2008-ban jelentetett meg stúdióalbumot. Megérte a hosszú várakozás, mert a most elkészült Down And Up című anyag mind színvonalában, mind kivitelében elsőrangú. Ezt a minőséget és igényességet megszokhattuk már a zenekartól, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben 42 ország látta vendégül a Djabét. A Down And Up zeneszerzői, hangszerelői és stúdiómunkálatai Barabás Tamás tehetségét és igényességét dicsérik elsősorban. Természetesen jelen vannak az albumon a korai Djabe felvételek világát idéző Égerházi Attila és Kovács Ferenc szerzemények is. Külön érdekesség, hogy a lemez utolsó dala a Tears For Peace egy könnyebb hangvételű énekes felvétel, melynek szövegét Steve Hackett felesége, Joanna Hackett írta. Itt kell megemlítenünk, hogy a neves és már majdnem Djabe tagnak számító egykori Genesis gitáros, Steve Hackett öt kompozícióban is közreműködik az albumon, valamint ő énekli a Tears For Peace című számot. Az albumot végighallgatva a Djabétól megszokott friss, sokszínű zenei utazásban vehetünk részt, és ezúttal is megmutatja új arcait az együttes. 10 új szám, hangulatok az elmúlt évek tapasztalataiból – lent és fent. Barabás Tamás basszusgitár játékát világszerte elismerik és szeretik. A Down And Up albumon most szinte minden hangszeren játszik, melyből kiemelhetjük kiváló gitárjátékát. Bizonyára kevesen tudják, hogy eredetileg szólógitárosként kezdte pályafutását. Banai Szilárd az utóbbi pár évben az egyik legmagasabb szinten jegyzett dobossá nőtte ki magát, melyet nemzetközi elismerései is bizonyítanak. Egyedi ritmikai és muzikális megoldásai élvezetes színt adnak a kompozícióknak. Égerházi Attila gitártextúrája alapvető jellemzője kezdetektől fogva a Djabe hangzásának. Ezen az albumon az Awakening City és a Hills Of The Valley című számok képviselik ezt a világot. Kovács Ferenc a tőle megszokott zeneiséget hozza trombitán és hegedűn. Külön figyelemre méltó a Dark Soup című számhoz írt érdekes szövege, melyet karakteres énekstílusában ad elő. Kovács Zoltán zongora- és billentyűjátéka az évek során egyre fontosabb elemévé vált a Djabe zenéjének, melyről ezen a kiadványon is meggyőz bennünket. A vendégművészek zenészként és az általuk képviselt hangszereket tekintve is különleges színekkel gazdagítják az albumot. Steve Hackett (UK) gitározik és énekel, John Nugent (USA) tenorszaxofonon játszik, Malik Mansurov (AZ) az ősi tar megszólaltatója. A magyar zenészbarátok közül Balogh Kálmán cimbalmozik, Bede Péter furulyázik, Herczeg Judit vokálozik és Veress Gábor fuvolán közreműködik. Az album jelentőségét az is bizonyítja, hogy a Gramy Records kiadó minden fontos hanghordozó formátumban piacra dobta. A CD változat mellett dupla vinyl LP-n is megjelent a hatvankét perces zeneanyag, mely három lemezoldalra fért el. A negyedik lemezoldalon bónuszként a Djabe Special Guest Steve Hackett formáció egy stúdió- és két koncertfelvétele hallható. A tökéletes hangzás és az audiofil vásárlók kielégítésére a lemez 180g-os heavy vinyl nyomásban jelent meg.

Az albumon szereplő elóadók
Banai Szilárd – dobok
Barabás Tamás – basszusgitár, szintetizátor, gitár (C1, C3), ütőhangszerek
Égerházi Attila – gitár
Kovács Ferenc – ének (B3), trombita, hegedű
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek

Vendég előadók
Steve Hackett – ének, gitár
Malik Mansurov – tar
John Nugent – tenor szaxophone
Balogh Kálmán – cimbalom
Bede Péter – pásztor furulya
Herczeg Judit – vokál
Veress Gábor – fuvola

További információk

Tömeg 800 g
Méretek 31 × 31 × 2 cm
Formátum

LP

Lemezek száma

2

Megjelenés dátuma

2012

Vonalkód

5998176110010

Side A
Down And Up
Take A Deep Breath
Awakening City
No Chance For Dance

Side B
Almi & Kitti
I Remember
Dark Soup

Side C
Five Months Later
Hills Of The Valley
Tears For Peace

Side D
Djabe special guest Steve Hackett – Four Side
Camino Royale
Firth of Fifth
Dark Soup

Érdekelhetnek még…