1984-ben született, Budapesten. 6 éves korában kezdett el gitározni autodidakta módon, majd édesapja tanította. 12 éves korában beiratkozott az OSZK Zenei stúdióba ahol 2 évig tanult. 15 éves korában ikertestvérével, aki zongorázik III. helyezést értek el egy Budapesti Nemzetközi Jazz Fesztiválon. Egy évvel később különdíjas lett az első Szolnoki Jazzgitár versenyen, ahol a Zsűri elnöke Pege Aladár volt. Aztán 2001-ben beiratkozott a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol Tornóczky Ferenc majd Babos Gyula volt a tanára. Itt 2004-ben középfokú, majd 2007-ben felsőfokú szakmai végzettséget szerezett.

2008 októberében zenekarával,a Finucci Bros Quartet-tel,melyet ikertestvérével alapítottak, a Magyar Jazz Combo versenyen 2. helyezést értek el.

2009 májusában egy demo cd alapján benevezett a világhírű Montreux-i Jazz-gitár versenyre, ahol beválasztották a világ 12 legjobb gitárosa közé. 2009 Július 13-án meghívták a középdöntőbe majd 14-én megynyerte a versenyt. A zsűri elnöke a világhírű jazzgitár virtuóz, Lee Ritenour volt, aki azóa is mentorálja őt.

A verseny után a Gramy kiadó felkérte Rolandot, hogy készítse el első saját lemezét, Twins Effect címmel, amely 2010 októberében debütált. A lemez sítlusát tekintve jazz-fusion, groove-os elemekkel ötvözve.Dalaikat megfűszerezték még effektekkel, így nem elhagyva a mai modern zene világát. Roland 2010 március 5-én benevezett Emilióval, a hazai zenei szakma elismert előadójával a Völklingen-i nemzetközi ének-gitár duó versenyre, ahol a 600 induló művész közül Roland és Emilió minősült a legjobbnak.
2010 nyarán a híres Laney cég megkereste Rolandot, hogy nevét adja az LC-50 tipusú erősítőhöz,így elkészítettek neki egy saját signature modelt,melyet kifejezetten Lyndon Laneytől kapott.
Roland eddigi elért sikereit 2010 novemberében Junior Príma Díjjal díjazta Magyarország. Ez egy hatalmas elismerés 26 évesen,mivel jazz kategóriában egyedül Őt illették ezzel a díjjal.

2011 január 15-én meghívást kapott a Művészetek Palotájától,hogy önálló koncertet adjon egy világsztár muzsikus kíséretében.Roland a világhírű basszusgitárost, Matthew Garrisont hívta meg New Yorkból és fergeteges koncertet adtak.
2011 februárjában megkereste Rolandot a német GLM kiadó és megvette Twins Effect című albumának licenszét, így már nem csak hazánkban,hanem Németországban,Olaszországban,Franciaországban, Svájcban és Ázsia egész területén kapható “Twins effect” című lemezük.
2011 decemberében elkészült a Finucci bros második nagylemeze a Brókernet támogatásával ,melyen ismert népdalok hallhatók sajátos, ”Finucci-s” feldolgozásban. Ezzel a lemezel egy újabb vágya vált valóra a zenekarnak, mivel már régóta tervezték, hogy hazánk népzenei gyökereit megszólaltassák zenéjükkel.

2012 decemberében Roland benevezett zenekarával a minden évben megrendezendő Jazzy Rádió dalversenyére, ahol a zenei szakma nagyjaival mérettette meg magát,mint zeneszerző. A neves szakmai zsűri nekik ítélte az első díjat, melynek fődíja egy lemezszerződés volt. Ennek apropójából elkészült legújabb lemezük Finucci bros Kész regény címmel,melyen egy másik oldaláról mutatkozik be a zenekar. A lemezen fülbemászó pop dallamok hallhatóak igényes, jazzes hangszereléssel, ami akár egy új stílusirányzat is lehet, mivel mai modern effektekkel ötvözték a hangszerelést.

Roland szeretné megmutatni tehetségét és zenekarának egyediségét a világ más pontjain is. Jelenleg európai és amerikai túrnéjuk szervezésével foglalkozik.

Előadóhoz kapcsolódó kiadványok

MENU